Casco biztosítás kalkulátor 2024 – Ajánlatok összehasonlítása

A casco biztosítás

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás a vétlen fél kárát téríti meg a vétkes fél biztosításának terhére, a casco biztosítás pedig a vétkes fél kárát.

Olyan káreseményeknél is, ahol ismeretlen a tettes, emellett az elemi- és tűzkárra, lopásra is fizethet. Kiegészítő szolgáltatásként kérhető mellé poggyász-, extra tartozék- és balesetbiztosítás is.

Abban az esetben, ha szeretnéd elkerülni, hogy valamilyen káresemény után a saját megtakarításaidból kelljen fedezned a költségeket, érdemes cascót kötnöd, hiszen így a biztosító fizeti a kár nagy részét.

Nem csak akkor fizet, ha Te vagy a vétkes fél, hanem ismeretlen tettes által okozott kár, tűz és lopás esetén is.

Ha Te vagy a vétlen fél egy baleset során, akkor a másik fél kötelező gépjármű-felelősségbiztosítása fedezi az autódban keletkezett kár javításának költségeit, fordított esetben azonban nincs fedezet ugyanebből a biztosításból.

Éppen erre szolgál a casco, ami ebben az esetben, illetve lopás, tűz- és elemi károk, valamint ismeretlen tettes által elkövetett rongálás után is fizet.

A Casco biztosítás feltételei

A megkötésének feltétele, hogy az autó tulajdonjoga igazolva legyen, és forgalmi engedélyre kötelezzék, valamint az érdekünkben álljon a gépjárművünk állagának megóvása.

Elképzelhető, hogy a biztosítótársaság szemlét is előír, mielőtt a szerződést megköti. Ezek olyan alapfeltételek, ami nélkül nem tudunk Cascót kötni.

Személygépkocsira és 3,5 tonna alatti tehergépkocsira köthetjük meg, általában 12 éves korig. Minél idősebb az autó, annál magasabb lehet a biztosítás díja.

A díjat az autó és a sofőr előélete is befolyásolhatja. Több balesetben érintett autónak magasabb lesz a biztosítása.

A két leggyakoribb káresemény a lopás és a baleset.

Nem fizet a biztosító akkor, ha a lopáskor a gépjármű nem volt megfelelően lezárva. A vagyonvédelmi berendezéseknek bekapcsolt állapotban kell lenniük, és az autó nem lehet nyitva.

Ha csak a napfénytető van nyitva, úgy lopják el az autónkat, már akkor sem fizet a biztosító. Amikor az autóval együtt ellopásra kerül az autónk forgalmi engedélye, törzskönyve vagy valamelyik kulcsa, akkor is ugyanígy járunk.

Baleset esetén az legyen első teendőnk, hogy a további ütközéseket elkerüljük. Érdemes lehúzódni vagy félreállni egy olyan helyre, ahol nem akadályozzuk a forgalmat.

Személyi sérülés esetén azonnal mentőt kell hívni, csak utána foglakozhatunk az autókban esett károkkal. Érdemes lehet a helyszínről fényképet és videót készíteni, és feljegyezni az esetleges tanúk telefonszámát.

A szerződések többnyire Európa területére érvényesek. A biztosítás már nem terjed ki a volt Szovjetunió utódállamaira. Észtország, Lettország, Litvánia és Ukrajna ez alól kivétel, ott is biztosítottak leszünk, ha Casco-t kötünk.

Határozatlan vagy határozott időtartamra szólhat. A határozatlan, és az egy évnél hosszabb határozott időtartamú biztosításnál a biztosítási időszak egy év.

A biztosítási év kezdete általában a kockázatviselés kezdetét követő hónap első napja. A biztosítást csak ilyenkor mondhatjuk le, ha esetleg biztosítót akarunk váltani. Erre egy hónapunk van a biztosítási évforduló előtt.

Miért érdemes Casco-t kötni?

Van, amikor Casco-t kötni kötelező. Ha kölcsönből vásároljuk meg az autónkat, vagy lízingeljük azt, a hitelező pénzintézet minden esetben előírja számunkra a biztosítás megkötését.

Ha nem kötelező az autónkra Casco-t kötni, akkor is érdemes lehet megfontolni a szerződéskötést, hiszen ezt a vagyontárgyunkat is ugyanúgy védeni akarjuk, mint például a lakásunkat egy ingatlanbiztosítással.

Ráadásul, módozattól függően nem csak a javíttatás költségét téríti meg számunkra. Jó lehet lopás esetén, üvegkárnál, sőt, elemi kár esetén is fizethetnek. Ha van Casco, a javítás idejére a biztosító csereautót biztosíthat, így nem kerülünk lehetetlen helyzetbe a mindennapokban az autónk hiánya miatt.

Van olyan is, amikor nem téríti meg a kárunkat. Ha elhagyjuk a Casco területi hatályát, ittasan vezetünk vagy már lejárt a forgalmink, nem fognak fizetni nekünk.

Kérj ajánlatot!

Segítünk kiválasztani a legjobb ajánlatot a részedre!

A Grantis Hungary Zrt. munkatársa hamarosan felveszi veled a kapcsolatot

  • Igények felmérése után kiválasztjuk a legmegfelelőbb terméket
  • Személyre szabott ajánlatot készítünk a részedre
  • Teljes ügyintézést és papírmunkát átvállaljuk a szerződéskötés előkészítéséhez


Promóció

Az önrész

A Casco önrészét a biztosítók százalékosan és fix összegben is meghatározzák.

A kár kifizetés mindig úgy történik, hogy az önrészt levonva utalják ki az összeget. Az önrész levonása úgy történik, hogy mindig a nagyobb összeget veszi figyelembe a biztosító. Ha a fix összeg a nagyobb, akkor azt, ha a százalékos összeg a nagyobb, akkor azt.

Az önrész mértékét mi választhatjuk meg szerződéskötéskor.

Minél magasabb önrészt vállalunk, annál kedvezőbb lesz a díja, ugyanakkor nagyobb kockázatot is vállalunk, hiszen kár esetén mélyebben kell majd a zsebünkbe nyúlnunk.

A megkötése az esetek többségében nem kötelező, egy kár esetén viszont komoly segítség lehet, ha biztosítottuk az autónkat.

Mennyi a Casco biztosítás díja?

Casco kiválasztásánál fontos, hogy milyen biztosítót választunk.

A biztosítónak ismertnek kell lennie, és jó, ha könnyen elérhető. Cascót az autó vásárlása után bármikor köthetünk, ellentétben a kötelező biztosítással, biztosítóváltás azonban csak évfordulókor lehetséges, mint a többi biztosításnál.

Casco online is köthető, új autó esetén akár szemlézés nélkül is, de vannak olyan biztosítók, amik a használt autó szemlézését is elvégzik online.

Nem olcsó biztosításfajta, kötés előtt tájékozódhatunk a lehetőségeinkről, és kiválaszthatjuk az árban és szolgáltatásban nekünk legmegfelelőbbet.

A Casco biztosítás díja három dologtól függ. Az általunk vásárolt gépjármű értékétől, az önrészesedés nagyságától és a fizetési módtól illetve a fizetés gyakoriságától.

A biztosítás díja annál magasabb, minél drágább autót vásárolunk. Ez minden biztosítási terméknél így van, gondoljunk csak az ingatlanbiztosításunkra.

Minél nagyobb biztosítási összegre kötjük a biztosításunkat, akár a lakásunk, akár a berendezési tárgyaink esetében, a díj annál magasabb lesz. Így van ez a Cascónál is. Drágább autó, drágább biztosítás.

Az önrészesedés nagyságát mi határozhatjuk meg. Az önrész az az összeg, amit a biztosító kár esetén nem térít, azt nekünk kell kifizetnünk. Minél alacsonyabb az önrész, annál magasabb a díj.

Ez konkrét összeg és százalékosan meghatározott érték is lehet, gyakran pedig a kettő kombinációja. Kombinált megoldásnál a magasabb összeg lesz, amit a biztosító le fog vonni az általa fizetet összegből a kár rendezésekor. Ha a kár nem éri el az önrészt, akkor a biztosító egyáltalán nem fizet.

A fizetési gyakoriság és a fizetési mód is hatással van a biztosítás díjának nagyságára. Fizethetünk havonta, negyedévente és évente is.

Minél hosszabb fizetési időt választunk, a díj annál alacsonyabb lesz. Éves díjfizetéssel több tízezer forinttal is kevesebbet fizethetünk, mintha a havi díjfizetést választjuk. Az elektronikus fizetési formákra is ad kedvezményt a biztosító. Az átutalás, a csoportos beszedés olcsóbb, mint a csekkes befizetés.

Csökkenti a bennünket ért kár nagyságát, érdemes lehet tehát megkötni.

A kalkulátor segít a választásban

A Casco biztosítás kalkulátor egy olyan program, ami segítséget nyújt a kiválasztott konstrukciók összehasonlításában.

A megadott adatok alapján megadja az elérhető biztosítások adatait. Az igénylő láthatja a költségeket, így könnyen kiválasztható a legideálisabb konstrukció.

A kalkulátor használata minden szerződéskötés előtt javasolt. Nem csak azért, mert könnyen, egyszerűen, gyorsan és kényelmesen, otthonról teszi összehasonlíthatóvá a biztosításokat.

Hanem azért is, mert az ügyfelek többsége arra törekszik, hogy a legolcsóbb biztosítást válassza ki. Ez érthető is, hiszem egy adott szolgáltatás mellett a legalacsonyabb költségek a legvonzóbbak.

A legjobb konstrukció a kalkulátorral választható ki a legegyszerűbben. Az összehasonlítás egy komplex folyamat. Több adatot figyelembe kell venni, erre pedig egy professzionális program a legalkalmasabb.

Amellett tehát, hogy egy otthonról, a nappaliból érhető el a kalkulátor, pontosabb eredményt is hoz annál, mintha mi magunk szeretnénk megkeresni a legjobb biztosítást.

A casco kalkulátor egy jó eszköz. A kalkulátor segít, hogy az árak összehasonlíthatók legyenek. Igazán egyszerűen. Ami nekünk kell, az a legolcsóbb casco. A kalkulátor online érhető el, és megmutatja. hogy milyen cascót érdemes kötni.

casco kalkulátor

Biztosító váltás és felmondás

Évente egy alkalommal lehetőségünk van másik biztosítót választani.

30 nappal a szerződés lejárta előtt be kell adni az erre vonatkozó felmondási kérelmet. A gépjármű eladásánál nem kell figyelembe venni a szerződés évfordulóját.

Ha az autót ideiglenesen kivonják a forgalomból, a casco szüneteltethető. Casco felmondás: a szerződés évfordulójához igazodva, 30 nappal a dátum előtt igényelve.

Eladás esetén bármikor megszüntethető a biztosítás, ekkor az adás-vételi szerződés másolatát is el kell küldeni a biztosítónak.

Fontos, hogy a biztosítás hivatalosan, a szabályokat és az időpontokat betartva legyen felmondva, mert, ha a szerződés nemfizetés miatt szűnik meg, attól még a biztosítónak joga van behajtani a teljes összeget.

A casco váltás fontos lehet, hiszen nem mindegy, hogy mennyi a casco, és mit fizet. A díjak befolyásolják a döntésünket.

Online casco kötés

Tehát az online casco kötés azt jelenti, hogy autóbiztosítást köthetsz a saját járművedre az interneten keresztül, online alkalmazások vagy weboldalak segítségével.

Ez egyre elterjedtebb módja a biztosítások megvásárlásának, mivel egyszerű és kényelmes a fogyasztók számára.

Az online casco kötés során a következő lépéseket kell követned:

  • Kiválasztod a biztosítási szolgáltatót: először is, ki kell választanod egy megbízható biztosítótársaságot vagy weboldalt, ahol online casco biztosítást kívánsz kötni. Fontos, hogy olyan szolgáltatót válassz, amelynek jó hírneve van, és megfelelő fedezetet kínál.
  • Megadod az adataidat: a kötési folyamat során meg kell adnod a szükséges információkat, mint például a neved, a jármű típusa és a jármű adatai.
  • Konstrukció kiválasztása: Kiválaszthatod a megfelelő konstrukciót, amelyek megfelelnek az igényeidnek és a járműved értékének. Ez lehet például baleseti kár, lopás, tűz vagy más károkozások elleni védelem.
  • Díjak és fizetés: az online kötés során láthatod az alkalmazott díjakat, és meg kell adnod a fizetési információkat. Választhatsz éves vagy havi fizetési módok közül.
  • Ellenőrzés és visszaigazolás: a kötés utolsó lépése egy áttekintés és ellenőrzés, majd a kötés visszaigazolása, ami elektronikusan vagy e-mailben érkezik meg.
  • Biztosítási dokumentumok: miután sikeresen online casco biztosítást kötöttél, megkapod a biztosítási dokumentumokat, amelyek tartalmazzák a fedezet részleteit, a díjakat és a fontos információkat a biztosításról.

Lényeges, hogy az online kötés során is alaposan el kell olvasni a szerződési feltételeket és meg kell érteni a biztosítás részleteit.

A jó döntéshez az is segíthet, ha összehasonlítod több különböző biztosítási szolgáltató ajánlatát, hogy megtaláld a legmegfelelőbbet az igényeidhez és a költségvetésedhez. Ehhez a bónusz lehetőséget is meg kell vizsgálni. Így lesz tökéletes a casco kötés online.

Cascóval vagy casco nélkül?

A döntés arról, hogy casco (teljes körű biztosítás) mellett vagy nélküle kötöd-e a KGFB-t, számos tényezőtől, a személyes elképzelésektől valamint a pénzügyi helyzetedtől is függ.

Ha autódat viszonylag újnak vagy értékesnek tartod, akkor a casco biztosítás segíthet abban, hogy védve legyen a balesetek, lopás vagy egyéb károk ellen. Régebbi vagy kisebb értékű jármű esetén azonban az éves díj magas lehet az autó értékéhez képest.

Fontolóra kell venned, hogy mennyire vagy hajlandó és képes havi vagy éves szinten fizetni a casco biztosítást. Egyesek számára ez komoly terhet jelent, míg mások számára a biztonságérzet és a teljes körű védelem megéri az árat.

A vásárlási és vezetési szokások is befolyásolhatják a döntést. Ha rendszeresen közlekedsz forgalmas utakon vagy gyakran hosszú távokat utazol, akkor a balesetek veszélye is nőhet, amiért a casco lehet jó választás.

A biztosítás mellé további kiegészítők is választhatók, mint például a felelősségbiztosítás, amely mások vagy mások járművének kárainak megtérítését fedezi. Ezeket a kiegészítőket is mérlegelni kell a biztosítási csomagban.

A biztosítás segíthet abban, hogy lelkileg nyugodtabban vezess, tudván, hogy a járművedet széles körű védelemmel láttad el. Ezért azoknak, akiknek fontos a kényelem és a biztonságérzet, a casco lehet jó választás.

Egy biztosítási döntés az egyéni körülményektől és céloktól függ, és mindkét lehetőségnek megvannak az előnyei és hátrányai. Ha az autódat fontos vagy értékes eszköznek tartod, és pénzügyi lehetőségeid megengedik, a casco biztosítás nagyobb biztonságot nyújthat.

Azonban, ha autódat kevésbé kockázatosnak tartod, és inkább megtakarítanál a biztosítási díjakon, akkor a casco nélküli opció is elfogadható lehet.

Végül is, alaposan mérlegeld a személyes körülményeidet és az autóddal kapcsolatos igényeidet a döntés előtt, és válaszd azt a biztosítási lehetőséget, ami a legjobban illik hozzád és az autódhoz.

A döntés attól függ, hogy mennyire fontos számodra az autó védelme, mekkora a költségvetésed, és milyen típusú autóval rendelkezel.

Mielőtt döntést hozol, érdemes megfontolni az egyes lehetőségeket, és konzultálni egy biztosítási szakértővel is, hogy segítséget nyújtson a legjobb döntés meghozatalában.

A casco biztosítás nem hiányozhat egy előrelátó ember portfóliójából. Hiszen itt nincs másról szó, mint vagyonvédelemről. A megszerzett vagyon megvédéséről. Mert nem elég megszerezni a vagyont, meg is kell óvni azt. Ez egy megfelelően megválasztott biztosítással lehetséges.

Az oldalon megjelent írás kifejezetten informáló jellegű és kizárólag a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. mint a szerzőknek a véleményét jeleníti meg. A szerzők ezen véleményüket az előzetes szakmai tájékozódásuk és az akkor elérhető legrészletesebb információk alapján fogalmazták meg és jelenítik meg a közzétett írásban, ennek ellenére a szöveg tartalmazhat az olvasás napján már elavult és/vagy már nem a valóságnak mindenben megfelelő adatokat. Ennek megfelelően a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. a tévedés jogát teljes mértékben fenntartják, a fenti megfogalmazás semmilyen módon és formában nem tekinthető a tények egyértelmű megjelenítésének. Kérjük a döntése meghozatala előtt feltétlenül tájékozódjon és kérjen szakmai segítséget.

Gyakran Ismételt Kérdések

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás abban az esetben fizeti ki az autóban keletkezett kárt, ha egy kétszereplős balesetben Te vagy a vétlen fél. Ha a balesetet te okoztad, akkor a biztosításod a másik fél költségeit fedezi, a saját autódat viszont Neked kell megjavíttatnod a saját pénzedből. Abban az esetben, ha szeretnéd ezt elkerülni, érdemes casco biztosítást kötnöd, hiszen így a biztosító fedezi a károd nagy részét. Természetesen ez a legtöbb esetben a Te döntésed, ám van olyan helyzet, amikor nincs választásod: lízingelt, vagy hitelből vásárolt autó esetén a casco megkötése kötelező.

A casco ráadásul nem csak akkor fizet, ha Te vagy a károkozó, hanem akkor is, ha ismeretlen a tettes, emellett az elemi- és tűzkárra, lopásra, valamint kiegészítő szolgáltatásként kérhetsz hozzá poggyász-, extratartozék- és balesetbiztosítást is.

Természetesen, mint minden biztosítás, a casco is intézhető online, méghozzá teljes egészében. Ez alól csupán egyetlen kivétel van: a gépjárműszemle, amit akkor kell elintézni, ha az autót használtan vásároltad. A legtöbb biztosító esetében Téged keres fel egy szakértő, vagy a biztosítóval egyeztetett helyszínre kell vinned az autót, de a biztosítás díját ez nem befolyásolja.

Ha viszont új autót vásároltál, akkor teljes egészében online intézheted el a casco megkötését, akár az autó átvétele előtt is. A casco biztosítás az autó átvételének napjától lép életbe.

Évente egy alkalommal van lehetőséged másik biztosítót választani, és a menete ugyanaz, mint a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításnál, vagyis legalább 30 nappal a lejárat előtt be kell adnod a felmondási kérelmet a biztosítónak, majd keresned kell egy másikat. Ha eladod az autódat, akkor nem kell ragaszkodnod a szerződés lejárati dátumához, hiszen nem biztosító-, hanem üzembentartó-váltás történik.

Természetesen arra is van lehetőséged, hogy szüneteltesd a casco-t, például, ha az autódat ideiglenesen kivonták a forgalomból. A biztosítónak abban az esetben kell bemutatni a kivonási igazolást, ha a kivonás végleges.

A casco díjszámítása a gépjármű értéke, az általad választott önrészesedés, valamint a fizetési mód és annak gyakorisága alapján történik. Az önrészesedés mértékét Te határozhatod meg, a tulajdonodban lévő autó típusától függően több lehetőség közül választhatsz. Ez lehet egy konkrét összeg, ami százalékos formában azt mutatja meg, hogy egy esetleges káreseménynél mekkora összeget kell Neked fizetni. Minél magasabb ez az arány, annál alacsonyabb lesz a biztosítás díja, és fordítva: minél kevesebbet vállalsz, annál többet kell fizetned a biztosításért.

Ha csoportos beszedéssel, vagy átutalással fizeted a casco biztosítás díját csekkek helyett, illetve évente egyszer, egy összegben fizeted, akkor akár 5-15%-kal is alacsonyabb összeget érhetsz el. Jó, ha tudod, hogy az éves szerződés miatt a biztosítás díja csupán egy évre szól, és a biztosító a következő évben változtathatja azt. Ha volt kifizetésed év közben, akkor a következő szakaszban magasabb díjra számíthatsz.

A casco-t csak akkor lehet felmondani, ha a szerződés évfordulója közeleg, vagy akkor, ha eladtad azt az autót, amire kötötted a biztosítást, illetve ezeken kívül fel is függesztheted, ha az autót kivonták a forgalomból.

Ahhoz, hogy felmondhasd a szerződést, felmondó nyilatkozatot kell benyújtanod a biztosító felé legalább 30 nappal a biztosítási évforduló előtt, aminek minden esetben tartalmaznia kell a szerződésre vonatkozó adatokat, a rendszámot és a felmondás okát, ezenkívül szükség van az adásvételi szerződés másolatára is, ha a biztosítás eladás miatt szűnik meg.

Ha nem tudod időben megoldani a felmondó nyilatkozat elküldését, akkor sajnos a felmondás nem valósul meg, és a következő évet is be kell fizetned. Ha ezt nem teszed meg, akkor ugyan megszűnik a szerződésed nemfizetés miatt, viszont ettől még a biztosítónak joga van behajtani Rajtad a teljes összeget, mi több, ezt késedelmi kamatokkal is megtoldja, sőt, ha behajtó céghez kerül a követelés, akkor további összegeket kell majd kifizetned, eközben viszont az autódon nem lesz biztosítás.

A casco biztosításoknál a két leggyakoribb káresemény a baleseti-, illetve a lopáskár. Természetesen előfordulnak egyebek is; a következőkben ezeket, illetve a hozzájuk kapcsolódó főbb tudnivalókat soroljuk fel.

  • Lopás

Ha ellopták az autódat, akkor az első lépésed mindig a rendőrség értesítése kell, hogy legyen, és vetess fel rendőrségi jegyzőkönyvet, hiszen erre szükség lesz a biztosításod érvényesítéséhez. Ez után felkeresheted a biztosítót is, majd elindíthatod a kártalanítási folyamatot. Fontos, hogy a kifizetés csak a rendőrségi nyomozás lezárása után valósul meg, annak értékét pedig az úgynevezett Eurotax katalógus alapján határozzák meg, ami az aktuális piaci értékeket mutatja.

  • Baleset

Ha baleset történik, akkor – személyi sérülés esetén – az első a mentők, majd a rendőrség hívása, és csak ezek után jöhet a biztosító. Mindenképp készíts néhány fényképet, mert sokat segíthet a biztosításod érvényesítésében, ahogy a rendőrségi jegyzőkönyv is.

Fontos! A casco-nál számolnod kell az önrésszel is, amit a saját vagyonodból kell kifizetned, és ez egy nagyobb értékű javítás esetében komoly összeg is lehet.

  • Az autó javítása

Egy általános szerviz, amit saját költségen oldasz meg, történhet bárhol, de a casco által finanszírozott javítások csak olyan szervizben, amit a biztosító is elfogad – ez általában márkaszerviz. Ha mégsem eszerint cselekszel, a biztosító nem fog fizetni, épp ezért mindenképpen egyeztess vele, mielőtt beadod az autódat javításra.

Ilyenkor az is megtörténhet, hogy a beszerelt új alkatrész megnöveli az autód értékét, aminek egyenes következménye az értékemelkedés a biztosító részéről is. Ilyenkor ennek összegét levonja a biztosító a fizetendő összegből, tehát a javítási költségnek kisebb hányadát fogja kifizetni a számodra.

  • Vitás helyzetek

Ha egy balesetnél nem tudjátok eldönteni a másik féllel, hogy ki okozta azt, és vitás helyzet alakul ki, akkor is kérheted a javítást a casco-d terhére, hiszen így nem kell megvárnod, amíg a károkozó kötelező biztosítása rendezi a kártérítést a Te biztosítóddal.

Totálkár alatt a gazdasági, illetve a műszaki totálkárt értjük, az előbbi a sérülés anyagi vonzatához kapcsolódik (túl drága megjavíttatni), az utóbbi pedig ahhoz, ha teljesen javíthatatlan az autó. Mindkét esetre igaz, hogy a kártérítés összegét nem a javítás költségei szerint határozzák meg, hanem úgy, hogy a gépjármű káridőponti értékéből levonják azt az összeget, amennyiért a biztosító becslése szerint a roncsot értékesíteni lehet, és a különbözetet fizeti ki. Ha nem tudod eladni a roncsot a biztosító által kalkulált áron, akkor módosítást kérhetsz, de igazolnod kell az eladhatatlanságot, vagy az alacsonyabb árat a biztosító felé. Az autót ezután ki kell vonatnod a forgalomból.

A casco önrészének meghatározása a szerződés megkötésekor történik, mégpedig úgy, hogy több lehetőséget ajánlanak fel, amik közül választhatsz, de minden esetben tartalmazni fog a szerződés egy konkrét összeget és százalékos értéket is. A százalékos érték azt mutatja meg, hogy a biztosítási eseménynél keletkezett kár hány százalékát fogja levonni a biztosító a kártérítés összegéből, vagyis azt, hogy Te a kár hány százalékát fogod kifizetni. Ugyanez a helyzet a konkrét összegnél is: ez az az összeg, amit Te fizetsz ki káresemény esetén.

A casco önrész függ attól, hogy milyen típusú és értékű gépjárműre kötsz biztosítást; a biztosítók általában autótípusokra bontva határozzák meg azt, hogy milyen önrész-variációkkal kötheted meg a biztosítási szerződést.

A weboldalon megjelenített egyes ajánlatok megjelenítését több tényező befolyásolhatja, így az ajánlatra vonatkozó feltételek és megadott adatok, valamint a weboldalt üzemeltetőnek az ajánlatot tevővel való megállapodásai.  Az ajánlatok megjelenítésekor ezért nem független rangsorolás valósulhat meg, hanem a szerződött partnerek ajánlatai kiemeléssel előbbre kerülhetnek a listán.

További biztosítások

Legutóbbi blogbejegyzések

Minden, amit a Gránit diákszámláról tudni érdemes!

Az egyetemista évek sokak számára az élet egyik legizgalmasabb időszakát jelentik: új tapasztalatok, barátok, és persze a tanulás kihívásai. De mindezekkel együtt jön egy másik fontos dolog is: a pénzügyi tudatosság. Az okos pénzkezelés elengedhetetlen, ha szeretnénk kihasználni a diákélet összes lehetőségét – legyen szó akár egy külföldi utazásról, például egy párizsi kiruccanásról, akár a hétköznapi kiadásokról. Ebben segít a Gránit Diákszámla, amely kifejezetten a diákok igényeire szabott, modern, digitális bankolási megoldásokat kínál.

Tovább olvasom
Milyen megtakarításokat kínálnak a bankok?

A bankok széles skáláját kínálják a megtakarítási lehetőségeknek, amelyek célja, hogy a pénzt biztonságosan tárolja és növelje. A kiválasztott megtakarítási forma attól függ, hogy milyen célunk van a pénzzel, milyen hosszú távra tervezünk, és milyen kockázatot vállalunk. Szakértőnk cikke.

Tovább olvasom
Autóhitelt szeretnél igényelni? Mutatjuk a részleteket!

Az autóhitel igénylése napjainkban egyre népszerűbb, mivel sokan választják ezt a finanszírozási formát, hogy megvásárolhassák álmaik autóját. Legyen szó családi járműről, sportkocsiról, vagy egy tágas, megbízható terepjáróról, az autóhitel lehetőséget kínál arra, hogy ne egyszerre kelljen kifizetni a teljes vételárat, hanem kényelmesen, részletekben lehessen fizetni. Utánajártunk és áttekintjük, hogyan működik az autóhitel, mire kell figyelni az igénylés során, és milyen előnyei lehetnek ennek a finanszírozási formának.

Tovább olvasom
Milyen akciókat kínálnak a bankok a diákszámla mellé?

A diákszámla ma már egy alapvető pénzügyi termék, amelyet a legtöbb bank kínál a fiatalok számára. A diákok, akik a tanulmányaik idején kezdenek el tudatosabban foglalkozni a pénzügyeikkel, különleges előnyöket élvezhetnek. A bankok is felismerik a diákok jövőbeni potenciálját, ezért különféle akciókkal és kedvezményekkel próbálják őket megnyerni, remélve, hogy hosszú távon ügyfeleik maradnak. Ezek az akciók nem csak a pénzügyi tudatosság kialakítását szolgálják, de vonzóbbá teszik a szolgáltatásokat a fiatalabb generáció számára. Utánajártunk, hogy milyen akciókat kínálhatnak a bankok a diákszámla mellé, és miért érdemes ezeket kihasználni. 7 akció, 7 lehetőség.

Tovább olvasom

Partnereink

Aegon
Allianz
Chubb
Colonnade
Generali
Genertel
Groupama
K&H
Köbe
Mapfre
Mondial
Posta biztosító
Signal
Union
Uniqua
Waberers

További hírek a hirnavigator.hu támogatásával