Az állami nyugdíjrendszer biztosította ellátás sokak számára nem jelent megfelelő biztonságot idősebb korban. Szeretnénk pénzügyi szempontból nyugodtabb nyugdíjas évet? Akkor takarékoskodjunk, ehhez pedig kiváló lehetőség egy nyugdíjbiztosítás. A biztosítók kínálata nagy, minden érdeklődő megtalálja a neki leginkább megfelelő terméket. Ha időben lépünk, kedvező feltételekkel köthetünk szerződést.
Alapvetően két típust különböztetünk meg a nyugdíjbiztosítások piacán. Vannak olyan termékek, amelyeknél fix és garantált a hozam, ami előny, a hátránya viszont az, hogy nem túl magas. A befektetési egységhez kötött nyugdíjbiztosítás magasabb hozamot hozhat. Ehhez egy értékpapír-számla tartozik, és különböző befektetési alapok közül lehet választani. A hozam itt változó, amennyiben jól választunk, hosszú távon kedvezőbb lehet a szerződésünk, mint egy hagyományos nyugdíjbiztosításnál.
A nyugdíjbiztosítás alapesetben akkor jár le, ha a biztosított személy eléri a nyugdíjkorhatárt. Ekkor a biztosító utalja a nyugdíjbiztosítás összegét. Ezt az összeget egyben is kérhetjük, illetve van lehetőség havi járadékként hozzájutni. Ha a biztosított személy elhunyt a nyugdíjkorhatár elérése előtt, akkor a szerződésben megjelölt kedvezményezett, vagy kedvezményezettek kapják meg a biztosítási összeget. Számíthat a rokkantsági szint is, ha elérjük a biztosító által meghatározott rokkantsági mértéket, szintén hozzájuthatunk a nyugdíjbiztosításunk összegéhez.
A nyugdíj előtakarékosság fontos dolog és ha időben elkezdjük, akkor még jobban járhatunk. Nyugdíjbiztosítás bármikor köthető, viszont ha korán megtesszük, akkor akár egy kisebb havi költséggel komolyabb összeget is félre tudunk tenni a nyugdíjas évekre.
A nyugdíjbiztosításokra garantált állami támogatás vonatkozik, ezt adókedvezmény formájában lehet igénybe venni. Három nyugdíj előtakarékossági típusra vonatkozik ez az adójóváírás: nyugdíjbiztosítás, önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítás, illetve nyugdíj előtakarékossági számla. A kedvezmény mértéke az éves befizetéseink 20 százaléka, de legfeljebb 130 000 forint évente.
Régóta lehet tudni, hogy az állami nyugdíjrendszer nem fenntartható, éppen emiatt népszerűek a nyugdíj-megtakarítási lehetőségek. Ennek korrigálására fejlesztette ki a kormány a Családvédelmi Akciótervet, ám ennek hatásai még soká lesznek érezhetőek, és addig nyugdíjba fog menni még egy generáció, akiknek gondoskodniuk kell önmagukról, illetve a nyugdíjukról.
A nyugdíjbiztosítás az öngondoskodás egyik legjobb eszköze, hiszen a havonkénti befizetéseket a nyugdíjba lépéskor kamatostul kapod vissza az általad meghatározott részletekben, vagy egyben, ha úgy döntesz, tehát a nyugdíjbiztosítás megkötésére gondolhatsz befektetésként is.
A nyugdíjbiztosítás egyik legfontosabb kedvezményeként az állam 20%-os adójóváírást garantál a befizetések után, amit a személyi jövedelemadóból lehet visszaigényelni. Maximálisan 130.000 forintot kaphatsz vissza egy adott évben az SZJA befizetésekből.
Ha alkalmazottként dolgozol, akkor a cég adózik is utánad, aminek vissza tudod igényelni egy részét, ha viszont három, vagy több gyermeked van, akkor lehet, hogy már minden kedvezményt kihasználsz, ezért a szerződés aláírása előtt mindenképp tudakozódj erről.
Bármikor megkötheted a nyugdíjbiztosításodat, de maximum 65 éves korodig él a szerződésed. Minél később kezded el, annál nehezebb lesz, hiszen egy adott összeget sokkal rövidebb idő alatt és magasabb havi költséggel kell majd félretenned. Ez persze nem csak a korodtól, hanem a lehetőségeidtől is függ, de ha csak egy minimális összeget tudsz befizetni, akkor is érdemes takarékoskodnod, hiszen nyugdíjasként erre már nem valószínű, hogy lesz lehetőséged.
A nyugdíjbiztosítás tőkéje illetékmentesen örökölhető, méghozzá kétféleképpen: vagy hagyományos öröklés útján, vagy pedig a haláleseti kedvezményezett megadásával. Az utóbbi előnye, hogy gyakorlatilag bárki megkaphatja a nyugdíjbiztosításban összegyűjtött pénzt, akit a szerződésben megjelölnek.
Jó, ha tudod, hogy kedvezményezettként nem csak egy személyt nevezhetsz meg, hanem akár többet is, és százalékos formában az arányokat is Te határozhatod meg.
Kétféle nyugdíjbiztosítási lehetőség közül választhatsz, és mindkettőnek megvannak a maga előnyei, illetve hátrányai.
A hagyományos nyugdíjbiztosítás előnye, hogy a hozam fix és garantált, tehát a szerződésben lefektetett hozamokat mindenképpen megkapod, a hátránya pedig a hozam mértéke, ami viszonylag alacsony, és a biztosítók határozzák meg, vagyis többféle kamattal is találkozhatsz az összehasonlításuk során. Ha szeretnél biztosra menni, ne hagyd ki az ajánlatok összevetését, és válaszd a legmagasabb hozamú nyugdíjbiztosítást!
A unit-linked nyugdíjbiztosításhoz egy értékpapír-számla tartozik, és többféle befektetési alap közül kell kiválasztanod, hogy a befizetéseket melyikben szeretnéd elhelyezni. Ebben az esetben a hozam változó lesz, viszont ha jól döntesz, jóval magasabb is lehet, mint egy hagyományos nyugdíjbiztosításnál.
A unit-linked nyugdíjbiztosítások előnye, hogy a hozam nem függ a jegybanki alapkamattól és az inflációtól, ráadásul akár nemzetközi értékpapírok hasznából is részesedhetsz, ha mellettük teszed le a voksod. A nemzetközi értékpapír-piacon megszerzett hozam legtöbbször meghaladja az infláció mértékét.
A legtöbb biztosító a következő költségeket számolja fel egy nyugdíjbiztosítás megkötésekor:
A nyugdíjbiztosítások költségei biztosítónként változnak, de piaci szinten 1-2% között van az átlagos alapkezelési díj, és erre jönnek rá a biztosítás díjai. Mindig vizsgáljuk meg a kapott többletszolgáltatásokat is, amik lehetnek:
Egy 2% körüli TKM-mel rendelkező nyugdíjbiztosítás manapság jó ajánlatnak számít (a TKM a „teljes költség mutató” rövidítése).
Erre három lehetőség létezik:
Mivel a nyugdíjbiztosítás hosszú lejáratú, alaposan meg kell fontolnod a megkötését, hiszen rengeteg dolog történhet a 65. születésnapodig. Ha elveszíted a munkádat, vagy egy hosszabb betegség miatt nem tudod tartani a befizetéseket, akkor sem kell aggódnod, hiszen a biztosítók háromféle megoldást kínálnak erre:
Ebben az esetben az általad meghatározott ideig nem kell fizetned a havi díjakat, amennyiben jelented a biztosítónak az erre vonatkozó igényedet. Ilyenkor a költségeket ugyan érvényesítik, de semmilyen egyéb szankciót nem szabnak ki rád.
Ha az életszínvonalad tartósan romlik, akkor lecsökkentheted a havidíjat, és ha javul a helyzet, újra megemelheted. Érdemes inkább ezt a lehetőséget választani, mint a szerződés megszüntetését, hiszen így a teljes összegyűlt összeget kapod meg.
Díjmentesítésnél a nyugdíjbiztosítási számlát lezárják, vagyis nem kell befizetned a továbbiakban, de a számla tovább él, és a nyugdíjkorhatár eléréséig a hozam továbbra is termelődik a rajta tárolt pénzeden. Ilyenkor az adójóváírásokat és azok hozamait már nem kapod meg, de az eddigi befizetéseid és annak kamatai megmaradnak.
A weboldalon megjelenített egyes ajánlatok megjelenítését több tényező befolyásolhatja, így az ajánlatra vonatkozó feltételek és megadott adatok, valamint a weboldalt üzemeltetőnek az ajánlatot tevővel való megállapodásai. Az ajánlatok megjelenítésekor ezért nem független rangsorolás valósulhat meg, hanem a szerződött partnerek ajánlatai kiemeléssel előbbre kerülhetnek a listán.
Jó választás egy fogyasztóbarát lakáshitel, vagy érdemesebb egy piaci konstrukciót választani inkább? Alábbi cikkünkben ezt a témát járjuk körül.
Ha lakáshitel, akkor Raiffeisen Bank. A Raiffeisen MindigFIX lakáshitelek jó választásnak tűnnek a lakásvásárlás előtt állóknak. De miért jó, ha egy lakáshitel mindig fix? Miért ezt válasszuk? Utánajártunk, hogy milyen lakáshiteleket kínál a Raiffeisen Bank. És hogy miért lehetnek ezek a legjobbak nekünk.
A személyi kölcsön igénylés elutasítása kellemetlen helyzetbe hozhatja az igénylőt. Egy terv megvalósítása ütközhet így akadályokba. Pedig több oka is lehet, ami miatt elutasíthatják a személyi kölcsön kérelmet. Mutatjuk, hogy mik ezek, és azt is, hogyan lehet őket elkerülni.
A tulajdoni lap egy dokumentum. Ingatlannal kapcsolatos ügyek intézése közben találkozhatunk vele. Mikor van szükségünk tulajdoni lapra? Mire jó? Mit tartalmaz? Minden tudnivaló egy helyen.