Lakásfelújítási támogatás 2023

Mit pontosan a lakásfelújítási támogatás?

A 2021. január 1-én indult lakásfelújítási támogatás egy vissza nem térítendő, akár 3 millió forintos állami támogatás, amelyet lakás vagy családi ház korszerűsítésére, felújítására lehet fordítani. A támogatási összeg maximum 3 millió forint lehet, és a felújítás teljes költségének maximum fele fedezhető belőle. A felújítási munkát nekünk kell kifizetnünk, a támogatást csak utólag kaphatjuk meg.

Mire használható fel a lakásfelújítási támogatás?

A maximum 3 millió forintos támogatás sok mindenre igényelhető. Számos dologra el lehet költeni ezt a segítséget.

A következő beruházásokra biztosan igényelhető támogatás:

A teljes, részletes lista az Államkincstár honlapján olvasható. Kérdés esetén telefonon is adnak felvilágosítást arról, hogy az általunk megálmodott változtatás támogatható-e.

Meddig lehet igényelni?

  1. december 31-ig. Tehát, eddig az időpontig (2022 december 31-ig) lehet benyújtani az igényléshez szükséges dokumentumokat, eddig igényelhető az akár több millió forint értékű támogatás.

Hogyan lehet igényelni a támogatást?

A támogatás a következő módokon igényelhető:

Ki igényelheti a lakásfelújítási támogatást?

Minden gyermeket nevelő szülő, legyen az egyedülálló, vagy házastársi, esetleg élettársi kapcsolatban élő, igényelheti a támogatást. Együttes igénylőként a házas vagy élettársaknak azonos lakcímmel kell rendelkezniük. Gyermeknek számít a magzat a várandósság betöltött 12. hetét követően, valamint a 25 év alatti vér szerinti és örökbefogadott gyermek. Megváltozott munkaképességű gyermek esetében nincs felső életkori határ. Fontos, hogy az igénylőnek és a gyermeknek/gyermekeknek egy háztartásban kell élniük. Az igénylőnek, közös igénylés esetén legalább az egyiküknek, minimum egy éves, folyamatos (maximum 30 napra megszakított) TB jogviszonnyal kell rendelkeznie.

Csak lakásra, családi házra – nyaralóra nem

A lakásfelújítási támogatás úgy vehető igénybe, hogy a lakásnak, amelyben a felújítást végezzük, a támogatás elnyeréséhez az ingatlan-nyilvántartásban lakás vagy lakóház fő rendeltetés szerinti jelleggel nyilvántartott ingatlannak kell lennie. Nyaralóra, hétvégi telekre nem igényelhető, ugyanakkor tanya/birtokközpont jogi jelleggel nyilvántartott ingatlan lakáscélú épületeire igen.

Egy éve a támogatott lakásban kell élni

A támogatás igénylőjének vagy igénylőiknek, illetve a kiskorú gyermekeknek legalább egy éve lakóhellyel kell rendelkezniük a támogatással érintett ingatlanban. Ez nem feltétel akkor, ha az ingatlan egy évnél rövidebb ideje vásárolták, vagy a gyermek életkora egy év alatti.

A támogatás csak egyszer jár

Csak egyetlen alkalommal lehet élni a támogatással, akkor is, ha nem éltünk a maximális, 3 millió forint értékű támogatási összeggel. Ha egyszer beadtuk az igénylést, és a határidőig még alakítunk a lakásunkon, arra már nem kérhetünk támogatást. Egyedülálló szülő akkor igényelheti a maximális összeget, ha az összes gyermeke vele él egy háztartásban. Ha mindkét szülőnél él a gyermek, akkor a szülők 50-50 százalékban jogosultak a támogatásra. Ez utóbbi változhat, ha az egyik szülő lemond a másik javára a támogatásról. Ezt magánokiratba foglalt nyilatkozatban lehet megtenni.

Az ingatlannak saját tulajdonnak kell lennie?

50 százalékban igen. Ez azt jelenti, hogy az igénylőnek és kiskorú gyermekének, gyermekeinek együttesen legalább 50 százalékos tulajdonrésszel kell rendelkezniük abban az ingatlanban, amelyre szeretnék a támogatást igénybe venni. Közös igénylés esetén szintén ez a szabály: az igénylőknek és kiskorú gyermeküknek, vagy gyermekeiknek összességében kell legalább 50 százalékos tulajdoni hányaddal rendelkezniük a támogatással érintett ingatlanban.

A támogatással érintett lakásban együttesen tehát legalább 50 százalékos tulajdonrésszel kell rendelkeznie annak, aki szeretné igénybe venni ezt a támogatást. A tulajdonrészbe beleszámítható a gyermekek tulajdonrésze is, együttes igénylők esetében pedig összeadódnak a tulajdonrészek.

A TB jogviszonyt igazolni kell

A támogatás igénylésének egyik feltétele a minimum 1 éves TB jogviszony. Ebbe beleszámítják a nappali tanulói jogviszonyt, amelyet felsőoktatási intézményben tölt el az igénylő. A nyugdíj melletti munkaviszony is jó, és a diplomás GYED időszaka is. Fontos, hogy külföldi TB jogviszonyt is elfogadnak, az nem kizáró ok, ha külföldön dolgoztunk. Lényeges lehet, hogy az egy évből az utolsó fél évben nem fogadható el a közmunka. Az igényléskor a kérelmezőnek biztosítottnak kell lennie Magyarországon, ha ez nincs meg, nem igényelhető a maximum hárommillió forintos támogatás.

TB jogviszonyok:

Nem lehet köztartozásunk

Az igénylőnek vagy igénylőknek nem lehet köztartozása. Ha van köztartozása, az igénylő nem részesülhet az állami támogatásban, nem kapja meg a lakásfelújítási támogatást. Ugyanakkor a negatív adóslistán való szereplés nem kizáró ok. Ha szerepelünk a KHR-ben negatív adósként, az nem zárja ki, hogy lakásfelújítási támogatást igényeljünk. Köztartozásunk viszont nem lehet.

Egy lakásra többször is igénybe vehető a lakásfelújítási támogatás?

Ahogy már írtuk, ez a támogatás csak egyszer igényelhető. vannak azonban olyan esetek, amikor egy ingatlanra többször is igénybe lehet venni a támogatást, de ez szigorú feltételekhez kötött. Csak abban az esetben lehet érintett ugyanaz az ingatlan többször is ebben a támogatásban, ha a korábbi igénylő teljes tulajdoni hányadát eladta a támogatással érintett lakásban együttesen, és az új tulajdonos nem hozzátartozója az előzőnek. Fontos, hogy rokonok nem igényelhetnek ugyanarra az ingatlanra.

Vállalkozói szerződésre kell az elszámoláshoz

Az egyik feltétele a felújítási támogatáshoz jutásnak, hogy az igénylő és a felújítást végző vállalkozó szerződést kössön egymással. Csak így kaphatjuk meg a támogatás. A szerződésnek vagy szerződéseknek, amelyeket 2021. január 1. után kötöttek,(fontos, hogy csak a 2021. január 1. után kiállított számlák után igénylehető támogatás) részletesen tartalmazniuk kell a felújítással kapcsolatos tervezési, építési, szerelési, illetve egyéb munkálatokat, valamint azok pontos összegét. Ha az anyagokat is a vállalkozó szerzi be, akkor anyagköltségnek és az tervezési/építési/szerelési vállalkozói költségnek külön-külön kell szerepelnie a vállalkozói szerződésben. Vállalkozói szerződés csak olyan vállalkozóval köthető, amelynek cége/egyéni vállalkozása a szerződéskötéskor szerepel a működő adóalanyok állami nyilvántartásban a NAV-nál.

Mi legyen a számlákon?

A maximum három millió forintos állami támogatás egyik fő feltétele, hogy a beruházás létrejöttét számlákkal kell igazolni az államkincstár felé. A következő számlák fogadhatók el:

A munkálatok befejezését, és a számlák kifizetését követően hatvan napon belül meg kell igényelni a lakásfelújítási támogatás. A hatvan nap az utolsó kiállított számla dátumától indul.

A tavaly befejezett munkákra nem igényelhető a támogatás

Azokra a korszerűsítésekre, amelyeket már befejeztek, nem igényelhető a lakásfelújítási támogatás, csak olyanokra, amelyeket 2021. január 1. után kezdtek el.

Mikor kapjuk meg a lakásfelújítási támogatást?

A Magyar Államkincstár az igénylés beérkezését követően 30 napon belül bírálja el a lakásfelújítási támogatás iránti kérelmünket. Ha mindent rendben talál, kiállítja a támogatói okiratot, ezután öt napon belül utalják az összeget, amely maximum hárommillió forint lehet.

Leellenőrzik az elvégzett munkát?

Az ellenőrzésre a lakásfelújítási támogatás folyósítását követően fél évig számíthatunk. Ebben az időszakban helyszíni ellenőrzést végeztethet a Magyar Államkincstár. Ha az állami támogatás jogosulatlanul vettük igénybe, vissza kell fizetni kamatokkal együtt, és kizárjuk magunkat a jövőbeni támogatásokból.

Mi van, ha nincs pénzünk előre kifizetni a felújítást?

Előfordulhat, hogy a családnak nincs elég forrása ahhoz, hogy a kívánt felújítást elvégeztesse, és így elesik az állami támogatástól. Ez a helyzet orvosolható hitellel, s ebben az állam is partner, hiszen egy otthonfelújítási, kamattámogatott kölcsönt is igénybe vehetünk. Egy jól kiválasztott személyi kölcsönnel is megoldható a helyzet, és a tartozást, vagy annak egy részét ki lehet fizetni a később kapott állami támogatásból. Emiatt érdemes átnézni a bankok ajánlatait, olyan kedvezményes lehetőséget keresve, ahol alacsonyabbak a költségek. Vannak például olyan személyi kölcsönök, ahol három millió forintig ingyenes az elő és végtörlesztés.

A lakás-takarékpénztári megtakarításunkat is felhasználhatjuk

A legfeljebb 3 millió forint összeget jelentő lakásfelújítási támogatás terhére ugyanazokat a számlákat el lehet számolni, mint a lakástakarék-pénztári megtakarításnál. Azaz a támogatások összeadódhatnak.

CSOK mellett is igényelhető a lakásfelújítási támogatás – dupla támogatás

A támogatás és a CSOK együttesen is igénybe vehető, arra viszont figyelni kell, hogy ugyanazt a számlát nem lehet kétszer elszámolni.

Gyakran Ismételt Kérdések

A lakásfelújítási támogatás mértéke a felújításra fordított összeg 50%-a.

Igen. Egyedülálló szülőként is igényelhető. Fontos tudni, hogy ha a gyerekek mindkét szülőnél élnek, akkor csak a támogatás fele jár. A teljes támogatást az egyik szülő akkor veheti igénybe, ha a másik szülő lemond a támogatásról.

A támogatás maximális összege 3 millió forint. Ez azt jelenti, hogy egy 6 millió forintos felújításnak a felét az állam kifizeti helyettünk.

A támogatást az Magyar Államkincstár nyújtja. Számlák és vállalkozói szerződések benyújtásával lehet igényelni.

A weboldalon megjelenített egyes ajánlatok megjelenítését több tényező befolyásolhatja, így az ajánlatra vonatkozó feltételek és megadott adatok, valamint a weboldalt üzemeltetőnek az ajánlatot tevővel való megállapodásai.  Az ajánlatok megjelenítésekor ezért nem független rangsorolás valósulhat meg, hanem a szerződött partnerek ajánlatai kiemeléssel előbbre kerülhetnek a listán.

Legutóbbi blogbejegyzések

Wise működése, és az utalásról való tudnivalók

A Wise (korábban TransferWise) egy innovatív pénzügyi szolgáltató, amely egyszerűbbé, gyorsabbá és olcsóbbá teszi a nemzetközi pénzügyi tranzakciókat. Legyen szó pénzküldésről, pénzfogadásról, vagy akár devizaváltásról, a Wise egyetlen platformon kínál megoldást. Szakértőnk bemutatja a Wise működését.

Tovább olvasom
Minden, amit a Gránit diákszámláról tudni érdemes!

Az egyetemista évek sokak számára az élet egyik legizgalmasabb időszakát jelentik: új tapasztalatok, barátok, és persze a tanulás kihívásai. De mindezekkel együtt jön egy másik fontos dolog is: a pénzügyi tudatosság. Az okos pénzkezelés elengedhetetlen, ha szeretnénk kihasználni a diákélet összes lehetőségét – legyen szó akár egy külföldi utazásról, például egy párizsi kiruccanásról, akár a hétköznapi kiadásokról. Ebben segít a Gránit Diákszámla, amely kifejezetten a diákok igényeire szabott, modern, digitális bankolási megoldásokat kínál.

Tovább olvasom
Milyen megtakarításokat kínálnak a bankok?

A bankok széles skáláját kínálják a megtakarítási lehetőségeknek, amelyek célja, hogy a pénzt biztonságosan tárolja és növelje. A kiválasztott megtakarítási forma attól függ, hogy milyen célunk van a pénzzel, milyen hosszú távra tervezünk, és milyen kockázatot vállalunk. Szakértőnk cikke.

Tovább olvasom
Autóhitelt szeretnél igényelni? Mutatjuk a részleteket!

Az autóhitel igénylése napjainkban egyre népszerűbb, mivel sokan választják ezt a finanszírozási formát, hogy megvásárolhassák álmaik autóját. Legyen szó családi járműről, sportkocsiról, vagy egy tágas, megbízható terepjáróról, az autóhitel lehetőséget kínál arra, hogy ne egyszerre kelljen kifizetni a teljes vételárat, hanem kényelmesen, részletekben lehessen fizetni. Utánajártunk és áttekintjük, hogyan működik az autóhitel, mire kell figyelni az igénylés során, és milyen előnyei lehetnek ennek a finanszírozási formának.

Tovább olvasom

További hírek a hirnavigator.hu támogatásával